„Közeledik a kikelet”!
Kedves Mezőgazdálkodó, Növényt-Védő Kollegák!
A 2020/2021-es tél meglehetősen enyhe időjárással „kényeztetett” minket és az őszi vetésű kultúráinkat. Ez azt okozta, hogy a késői kelésű repce növénykék is mostanra lassan, de biztosan megerősödtek a táblákon belül. Természetesen ezek a növények még nem túl erősek, de mélyen gyökeresedtek, életképesek, és nagyon-nagyon várják az éltető esőt és egyéb erősítést!
A határszemléim során azt látom, hogy ezek a gyengécske, de életképes növénykék azok, amelyek ha ősszel bór tápanyaggal kezelt táblán is voltak, ősszel nem tudtak bórt felvenni, mert nem volt értékelhető levélzetük, lombfelületük, így ezen növények szinte mindegyike előrehaladott bórhiánnyal küzd, mutatja ezen tápelem hiányát. Így kijelenthető, hogy ezen növények számára a bór tápelem pótlása időszerű és indokolt is egyben!
2021-02-05-e időszakában ránk köszöntött az első igazi tavaszias 1-1,5 hetes időszak!
…mindannyian azt hittük, hogy megjött és itt is marad a tavaszi kikelet. Kihelyeztük a sárgalapokat, sárga tálakat a repce táblákba és figyeltük az ormányosokat. Ezt követően viszont folyamatosan meleghullámok és fagyos éjszakákat hozó időszakok köszöntöttek ránk.
2021-02-26 – 2021-03-02 között a repcetáblák nagy részén indokolt volt elvégezni a rovarölőszeres védekezést, mert a kártevő jelen volt, bár a sárgalapok fogásai nem voltak egyértelműek és a klasszikus tendenciát sem mutatták a fogásszámok, a munkálatokat úgy kellett ellopkodni…
Amely gazda ekkor adott a növényeknek Foszfor és Bór hatóanyagot tartalmazó lombtrágyát is, az jól tette, mert megerősödött, erőt gyűjtött a növényállománya, és a 2021-03-08 – 2021-03-22 közötti erős fagyokkal is járó hideghullámot jól tudták kezelni a felkészített növények. Azt látjuk, hogy a rovarok érési táplálkozása a hideggel, fagyos éjszakákkal együtt lelassult, megállt. Minden valószínűséggel a 2021-03-26/27-ára és attól visszajövő meleggel élednek fel a rovarok is, azaz indokolt lesz ismételten egy rovarölőszeres védekezés. Szinte minden táblán a jól fejlett növények esetén lezajlott a regenerálodás. Az „új” levelek melyek kint vannak szinte mindegyik mutatja az enyhe foszforhiány/foszfordepressziót. Az esetlegesen március első hetében kijuttatott lombtrágyát a növény felélte……sok gazdaság nem adott még a növényeknek lombon keresztül tápanyagot. Ezen táblákon nagy a baj!!!
A növényeket kihúzva, elmetszve úgyszintén azt tapasztaltam, hogy a növények tavaszi differenciálódása a végéhez közelít a napsütéses, és emellett szokatlanul enyhe, de egyben mégis télies időjárásnak köszönhetően, elkezdődött a szárkezdemény/virágzati tengely kifejlődése. Mindemellett fajta/tábla függő, de időszerű a regulátoros készítmények kijuttatása, mert a tőlevélrózsa hosszan megnyúlott, a szárkezdemény kitapintható, és szárazság is gyötri a növényt, mihamarabbi magszárképzésre sarkallja!
A jól fejlett növényeknél sok oldalhajtás kezdemény is látható. A fejletlenebb, elmaradottabb növények esetén jóval kevesebb és visszamaradottabbak ezek a kezdemények, de jelen vannak. Mind a fejlettebb, mind a fejletlenebb növények ugrásra kész állapotban várják a meleg éjszakák és „símogató napközbeni” időszak beköszöntét.
Az elmetszett növényeken, főként a tavasszal bórral még nem kezelt állományokban sok helyen látható a bórhiány kifejlődött állapota is. A már egyszer kezelt állományokban csak enyhe, vagy kezdeti tüneteket tapasztalok. Ezért indokolt a Bór hatóanyagú készítmények valamelyikének a kijuttatása minden állományban. Az a szövetrész, amely a bórhiány okán a gyökérnyak felső részén mostanra kiüregesedett/kiodvasodott, rothad, az már nem fog elő szövettel berakódni, azaz visszafordíthatatlan folyamat, ezért a tápelem pótlása a folyamat megállítása szempontjából meglehetősen fontos és ajánlott. A repce esetén is azt kell kijelenteni, hogy tavaszt érez a növény, be vannak gyújtva a rakétái.
Meglátásom szerint most értünk abba a fejlődési fázisba a repce esetén, hogy a fentiek okán nem lehet halogatni a tavaszi regulátor, valamint bór és foszfortartalmú kemikáliák kijuttatását. Az első adandó alkalommal el kell végezni ezen kemikáliák kijuttatását a lombra szórható tápanyagot tartalmazó, azaz lombtrágyákkal együtt.
1. JAVASLAT
Bóros „Alap” : a tavaszi, reguláláskori fenológiai fázisban a „csak” „ Bór / Bór + Mikroelemek tápelemre fókuszáló” igények mentén:
A: FitoHorm Polybór Plusz 2-3 liter/ha ( Bór, +Zn, +Cu, +Mo, Bór etanol-amin komplex, EDDHSA kelátképző, Polyborát kötésben ), vagy
B: FitoHorm Polybór 140 2-3 liter/ha ( Bór, Bór etanol-amin komplex, EDDHSA kelátképző, Polyborát kötésben )
A kezelés tervezhető nettó ha költsége: 4.200 Huf/ha
2. JAVASLAT
Kén és Bóros javaslatom a tavaszi, reguláláskori fenológiai fázisban a „Bór és Kén tápelemre együttesen fókuszáló” igények mentén:
FitoHorm Repcecsomag 7-10 ha / csomag, azaz
FitoHorm Polybór 140, vagy Polybór Plusz 2-3 liter / ha
+ FitoHorm Turbo Kén 2-3 liter / ha
A kezelés tervezhető nettó ha költsége: 5.000 – 6.900 Huf/ha
3. JAVASLAT
„Profi” Bór, Foszfor, Mikroelemes javaslatom a tavaszi, reguláláskori fenológiai fázisban a PROFI igények kielégítésére szolgáló kezelésre:
FitoHorm Turbo Start 3 liter/ha ( N, P, Zn, B, Fe, Cu, Mo)
+ FitoHorm Polybór Plusz 2 liter/ha ( Bór, +Mikroelemek, Bór Etanol-Amin komplexben és Polyborát kötésbe ágyazva, kelatizálva )
A kezelés tervezhető nettó ha költsége: 5.500 – 7.500 Huf/ha
4. JAVASLATOM
„Űber Profi” Bór, Foszfor, Nitrogén, Mikroelemes Javaslatom a tavaszi, reguláláskori fenológiai fázisban a PROFI igények kielégítésére szolgáló kezelésre erőteljesebb Nitrogénpótlásra fókuszálva:
FitoHorm Turbo Makro (X) 3-4 liter/ha ( N, P, K)
+ FitoHorm Polybór Plusz 2 liter/ha ( Bór, +Mikroelemek, Polyborát kötésben, kelatizálva )
A kezelés tervezhető nettó ha költsége: 5.800 – 8.100 Huf/ha
(x) – A FitoHorm Turbo Makro terméket 15 Co fok felett kell tárolni átvételtől a felhasználás megkezdéséig. Amennyiben a balonban szilád, tűkristályos fázis tapasztalható, úgy kérjük néhány napra 15 Co feletti hőmérsékleten tárolni a tételt.
A termékkombináció mind rovarölőszerekkel ( kivéve Mavrik 24 EW ), mind szelektív egyszíkűírtó herbicidekkel, mind regulátor szerekkel kijuttatható tankkombinációban.
A fent javasolt termékekben található tápelemek mindegyike 100%-ban kelatizált valódi oldat formulációban található, azaz a mai korban gyártott lombtrágya formulációk közül a leghatékonyabb a tápanyagok felvehetősége ezen típusú termékekből.
Bármely, a témában megfogalmazódott kérdésetekben szívesen állok rendelkezésetekre a lenti kontaktok bármelyikén.