FITOHORM – 40 ÉVE

FITOHORM - 40 ÉVE

TERMÉSZETESEN JÁR A NÖVÉNYNEK

Az 1970-es évek derekán a magyarországi szakemberek, agronómusok több kísérlet eredményeképpen rájöttek, hogy a mikroelemek pótlása lombon sokkal hatékonyabb és gyorsabb, mint talajon keresztül. A vaskúti Bácska Mg. Tsz. is részese volt a kísérleteknek. Az 1980-as évek elején az akkori vezetőség úgy döntött, hogy a lombon keresztüli tápanyagpótlás nélkülözhetetlen eleme a növénytermesztési technológiáknak és a Fitohorm névre keresztelt mono termékcsalád gyártását kezdeményezte. A jól képzett agrár-, és vegyész-szakemberek – a csoportmeghatározó alakja volt Dr. Körös Endre professzor, az ELTE kémiai tanszékének egykori vezetője – munkáját siker koronázta, hiszen a találmányból szabadalom lett. Ennek újdonsága egy speciális kelátképző, mellyel a fémeket stabil formában tudjuk tartani és a növények számára is könnyen felvehetővé válnak. A több éves kísérleti és engedélyezési eljárás során a programban résztvevő gazdák számára is beigazolásra került a FitoHorm termékcsalád növényekre gyakorolt pozitív hatása.

A rendszerváltás után a Tsz-ek felbomlásával, az egykori szaktanácsadó, agronómus kolléga Szabó Márton Úr nem hagyta, hogy a lombtrágya üzletág is végleg bezárjon. Hitt benne, hogy a politikai változások ellenére a mezőgazdaságban a tápanyagpótlásra is szükség lesz, így 1990-ben megalakította a Fitohorm Kft-t. Szabó úr alázatos munkájával és a folyamatos fejlesztéseknek köszönhetően a Kft. évről-évre bővült, 1995-ben hazánkban az elsők között volt aki országos szaktanácsadói hálózatot hozott létre.

A megbízható partner

A FitoHorm termékek gyártása cégünk megalakulása óta tapasztalt, szakértő vegyész-szakemberek irányítása alatt történik bajai telephelyünkön. A kimagasló minőség mellett ügyfeleink elégedettségét jól szervezett, rugalmas logisztikai megoldások (a gyors és pontos kiszállítás) is szolgálják. A FitoHorm Kft-nél nem csak a termékek minőségét tartjuk szem előtt, de fontosnak tartjuk ügyfeleink pontos, naprakész információval és tanácsadással történő ellátását is. A termékek beszerzésében és szakszerű felhasználásában szakmailag jól képzett és tapasztalt szaktanácsadóink nyújtanak segítséget. A FitoHorm Kft. által képviselt értékek között a legfontosabb az állandóság és a megbízhatóság. A nyolcvanas évek elején megfogalmazott törekvéseink – minőség, megbízhatóság, állandóság – létjogosultságát már 40 éve bizonyítja cégünk működése.

Versenyben – megálljuk a helyünket

A növénytermesztésben megjelentek a rendkívüli termőképességgel rendelkező fajták, melyek eredményességében egyre nagyobb jelentősége van a levélen keresztül történő mikroelem-visszapótlásnak. Ezen fajták is kiemelkedő eredménnyel reagálnak a lombtrágyáinkra. A termékeket természetesen napjainkban is folyamatosan fejlesztjük és korszerűsítjük a mindenkori elvárásoknak és szükségleteknek megfelelően. Ennek köszönhető, hogy az elmúlt évtizedekben a hazai piacon megjelent számos hasonló produktum között a FitoHorm termékek továbbra is megállják helyüket, és növényélettani hatásuk magasan meghaladja a legtöbb versenytárs gyártó által előállított termékét.

Facebook